Újra a borsóházban

Szép napot mindenkinek Újra itt vagyunk Solymáron a borsóházban☺️ Első óránk Zsófival volt egy órás torna,ahol az új kis csizmában próbálták a járássegítővel való lépegetést. Volt sírás és nevetés is, de azért látszott, hogy nagyon hétfő  van és persze vissza kell rázódnia 🤗 Második órán pedig Noémi foglalkozott Kiarával ,kicsit több szenzoros feladattal. Noémivel most … Olvass tovább

Kiara óvodába készül

Szép estét mindenkinek ☺️ Gyorsan eltelt a pihenő idő Kiarának is, holnap már reggel újra a borsóházból jelentkezünk,de előtte még elmentünk picit vásárolni,és Kiara választott is magának 😀

Új kis csizma

Ma a Budai gyermekkórházban jártunk, ahol Kiara meg kapta az új kis csizmát amit Kadenszki Miki készített neki, ami nem is akármilyen… motoros😀 Nézzétek milyen ügyesen áll az új csizmában.    

Riport a Cegléd Városi Televízióval

Izgalmas nap volta a mai! Történt ugyanis, hogy tegnap egy kedves hölgy megkeresett minket, a Ceglédi tévétől, hogy szeretne egy riportot készíteni velünk, és Kiarával Innen aztán felpörögtek az események, és rövid egyeztetés után, ma már meg is volt az interjú, amit délutánra el is készített a stáb. Mit ne mondjunk, nagyon izgultunk! A riport … Olvass tovább

Baráti támogatás

Sziasztok kedves követőink ☺️ Régen jelentkeztünk 🤗 Nem vesztünk el, csak még tartjuk a szünetet Kiarának, egészen augusztus 22.-ig☺️ Augusztus 23.-tól pedig újra Solymárról jelentkezünk a borsóházból az egy hetes intenzív terápiáról. Na,de.. Képzeljétek, egyik kedves ismerősünk, Vajas Zsolt által készített fali kulcs tartó elkelt🤗😍 Köszönjük, Zsoltinak, hogy időt, pénzt, energiát nem sajnálva elkészítette és … Olvass tovább

Júliusi Borsóház búcsúnap

Hello -hello, újra itt vagyok Ma véget ért egy újabb egy hetes borsóházas terápia, ami egész jól sikerült Éppen csak egy kisebb hiszti volt, de ennyi bele fért Most pedig tartunk egy nagyobb szünetet és el megyünk „szabira”. Képek a mai napról Hamarosan ismét jelentkezünk, de ez most kicsit más lesz !

Budai Gyermekkorház

Sziasztok kedves olvasóink! Régen jelentkeztünk, tudjuk, de a Facebookon elindult egy szavazás, amivel 1 éves fejlesztést lehet nyerni a Borsóházba, és mivel ezt nagyon szeretnénk Kiarának, ezért lekötötte minden időnket. Közben persze zajlik az élet, és ma elindult a Budai Gyermekkorházi rehabilitáció. Két hetet leszünk itt. Az első napon már volt gyógymasszázs, gyógytorna, és egy … Olvass tovább

Heti összefoglaló

Ismét eltelt egy hét… Nagyon ügyesen teljesített Kiara. Jól elfáradt, este 7-kor elaludt és reggel 6-ig fel se kelt. Vele együtt egy kicsit mi is, így aztán a bejegyzés is kevesebb lett. Legközelebb alaposabbak leszünk! Cserkész becsszó! Jövő héten még egy hét a Tunyogi Játszóházba, utána pedig a Budai gyermekkórházba megyünk két hetes rehabilitációra 😊 … Olvass tovább

Játszótéren

Kiara végre megszerette a hintát is! Egy hónapja még szinte ordítással telt minden perc a játszótéren. A szenzorosan érzékeny gyerekeket ugyanis minden zavarhatja. A fény, a nagy terek, a szél, eső, érintés… szóval tényleg bármi. Köszönjük Pöttömke és Katica iskolának, különösen Kata Horváth-nak, hogy segítenek ezt az akadályt is legyőzni!