A heti fejlesztéseket az Apróka Fejlesztőház -ban töltöttük.
Hétfőn nagyon sok sírás, ellenkezéssel telt a nap,de kedden már az első óra felén túl azért ügyeskedett picit Kiara.
Második órában pedig megismertünk egy kedves hölgyet Mazsit aki alternatív kommunikációval foglalkozik.
Az augmentatív és alternatív kommunikációt használókat három csoportra szokták osztani:
Azok, akik kisegítésként használják
Ide tartoznak azok, akik kevéssé tudnak beszélni, vagy a beszédük nehezen érthető.
Akiknek ez a kommunikációs eszközük.
Ide tartoznak a nem beszélők, köztük a beszédképtelenek, némák. Ilyenkor a beszéd megindítása is cél.
Szuper volt ,felmérést végzett először és pár remek tanáccsal is ellátott minket.
Várjuk a folytatást 🙂
A hétvégére pedig már egészen jól belejött Kiara a feladatokba.
Beszéljenek a képek